Rövid összefoglalás
Ez a modulszekció elsősorban a kortárs zene hallgatásával, valamint esztétikai sajátosságainak átgondolásával és azonosításával foglalkozik. Bernd Alois Zimmermann, Maurizio Kagel és Karlheinz Essl kiválasztott műveinek példái alapján a következő javaslatokat tesszük a tanóratervhez, a zenehallgatás elvárásainak körültekintő kezelésével, valamint a zenei kifejezés esetleg új, eddig ismeretlen formáinak felfedezésével és átgondolásával. A kiválasztott művek alapján a tanulók zenei esztétikai szempontokat azonosítanak, egyebek mellett a következőket:
- a hagyományos formák és kifejezésmódok szabadelvű megközelítése,
- ismerős,felismerhető zenei darabok – mint a legrégebbi karácsonyi dal – átalakítása és elidegenedése: a Dicsőség neked, Jézus Krisztus Bernd Alois Zimmermann brácsaszonátájában,
- egy hangszer újraértelmezése, mint amilyen a játékzongora, úgy, hogy felkérünk egy hivatásos zenészt, hogy játsszon rajta,
- kísérleti játéktechnikák alkalmazása.
Az elem azon az elgondoláson alapul, hogy a tanulók szavakba öntsék, amit érzékelnek, amikor a műveket meghallgatják, hogy átgondolják a benyomásaikat, és játékos formában alkalmazzák őket.
Ideális esetben a tanulók egy igazi hangversenyhelyzetet tapasztalhatnak meg, kortárs zenére szakosodott hivatásos együttesekkel / zenészekkel. A jelenlegi irányokban, amilyet Karlheinz Essl képvisel, egy hivatásos zenész egy játékhangszer – például egy játékzongorán – játszik, s így a hangszer új értelmet nyer.
Ennek alternatívájaként a modul filmfelvételeket tartalmaz abból a projektből, amelyet illusztráció gyanánt használhatunk.
- Időtartam:2 x 90 perc
A kreativitás és vállalkozó szellem kulcsszavai: Kitartás, kölcsönhatás a környezettel, problémák azonosítása
Leírás
Performance szituáció
A diákok megtapasztalnak egy hangversenyhelyzetet, úgy, hogy kortárs zenére szakosodott hivatásos zenészekkel dolgoznak. Egy alternatív változatban a tanulók hivatásos felvételek videóit tekinthetik vagy hallgathatják meg:
Karlheinz Essl: Kalimba (for toypiano & playback) (2005)
Maurizio Kagel: MM – Ein Stück Filmmusik für Klavier (1976)
Bernd Alois Zimmermann: Sonate für Viola solo (1955)
Átgondolás
Választható lehetőség, hogy az átgondolásra egy közös beszélgetés keretében kerülhet sor. Egy alternatív változatban a következő, kártyákra írt impulzuskérdéseket a tanulók kis csoportokban vitatják, és válaszolják meg. A csoportok ezután bemutatják eredményeiket az osztály előtt.
- Hogyan alakul ki a figyelem a hallgatási folyamat során?
- Mi tette a zenét izgalmassá?
- Alkalmazott az előadó a hangszeren olyan játéktechnikákat, amelyek újak vagy eddig ismeretlenek voltak a számodra?
- Voltak olyan szakaszok vagy részek, amelyekben a zene különösen intenzíven szólt?Mi hozta létre ezt az intenzitást?
- A zenei inkább különösen vagy inkább ismerősen csengett a fülednek?
Példák a feszültséget / koncentrációt / intenzitást létrehozó tényezőkre, amelyeket a tanulók említettek:
- változatosság, kontrasztok (hangos-halk, gyors-lassú)
- kiszámíthatatlanság a meglepetés értelmében,
- szokatlan hangszínekés játéktechnikák (pizzicato, glissando, flageolett)
- szünetek!!!,
- tudatos előadásmód, nem véletlenszerű, hanem kifejezett és világos
- a tanulók ismertetik a belső képeket, amelyeket a zene váltott ki bennük
Változatok
A diákok kis csoportokat alkotnak, és kiválasztják az átgondolás során megtárgyalt egyik képet. Közös munkával összekapcsolják a korábban tárgyalt esztétikai sajátosságokkal, és rövid zenedarabokat alkotnak a saját hangszereikkel, valamint az iskolai hangszerekkel. A csoportok ezután bemutatják zenedarabjaikat az osztályban, amit rövid átgondolás követ azokról a sajátosságokról, amelyeket az egyes csoportok hangképeik kifejezéséhez felhasználtak.
Kompetenciák
A feladat keretében a diákok:
- azonosítják a kortárs zene különböző jellemzőit.
- sokféle tényezőt felismernek, amelyek a zenét izgalmassá és intenzívvé teszik.
- szavakbaöntik a hallgatás során szerzett élményeiket.
- tömören leírnak különböző esztétikai sajátosságokat.
Anyagok
- Bernd Alois Zimmermann: Sonata for Viola Solo (1955)
- Mauricio Kagel: MM51-Ein Stück Filmmusik für Klavier (1976)
- Karlheinz Essl: Kalimba (2005) for toy piano and playback

Přehled modulů
|