Rövid összefoglalás
Egy csoport hivatásos zenész megközelítése, a HANATSU miroir együttes megközelítése és észrevételei.
A hivatásos zenei együttes: általában a zenéhez és közelebbről a kortárs zenéhez vezető útvonalak megvilágítása és átgondolása
Ez a lépés segít megismerni az együttest, amelyet az osztályteremben fogadunk.
A HANATSU miroir együttes szélesebb közönséget szólít meg, és a zene – pontosabban a kortárs zene – elérhetőségének örökös megkérdőjelezése vezeti az együttest arra, hogy mind többeknek biztosítson hozzáférést az együttes munkájához, a tanulókkal vezetett foglalkozás során.
A HANATSU miroir együttes által nyújtott észrevételek útmutató gyanánt szolgálhatnak a hivatásos zenészek és az osztály közötti első találkozóhoz.
Időtartam: 45 perc
Kor: 8 éves kortól
A kreativitás és vállalkozó szellem kulcsszavai: ötletek áramlása, felfedezés, kölcsönhatás a külső környezettel, csapatmunka, érzékenység a problémák sokfélesége iránt
Leírás
Step 1 - Egy lépés a szélesebb és szorosabb nyilvánosság felé, a HANATSU miroir együttes példáját követve
Az együttes nyitott és kíváncsi közönségnek kíván megfelelni, amely fogékony az összeállítás érzékiségére, hiszen a zenekar ezáltal adhatja elő az – egyesek által „agyi” repertoárnak nevezett – zenei repertoárját. Néha ennek a közönségnek nincs megértési kulcsa, s ezért nem tudja megfelelően hallani a zenét. Az érthető színpadraállítás és dramaturgia teszi lehetővé, hogy a közönséget – a közelség, az érzékenység és elkötelezettség révén – „kiképezzék” a modern alkotás alapvető sajátosságai felől.
Step 2 - Mi a kortárs zene?
HANATSU miroir együttes: a kortárs zene számunkra a lehetőségek zenéje. Minden esztétika, minden megtapasztalás megengedett. A szabály az, hogy kitaláljuk a sajátunkat, hogy megszabaduljunk az összes bilincstől, és újra feltaláljuk a zenei környezetet, a legkisebbtől a legnagyobb összetevőjéig. Gondoljunk a hangra – hagyományos elbeszélői és színi használatán túl – mint környezeti elemre!
A 20. század elején a zaj lett hang. Ezt erősíti meg Luigi Russolo futurisztikus kiáltványa, „A zajművészet” (Arte dei rumori, 1913), amelyben a szerző megjegyzi, hogy az ember természetes akusztikus környezete megváltozott, és a fülünk a város, gépek és gyárak zajához idomult, amely a 19. század végén elnyelte a kontinenst. Egy zenekar hangtermelése – amit behatárol véges számú hangszereinek költsége – már nem elegendő a zeneszerzők új textúrák iránti, újabb és újabb igényeinek kielégítésére.
Egy új hangszercsalád töltött be egy „szabad” pozíciót: ez az ütősök családja. Edgard Varèse 1929-ben szentelte első, „Ionizáció” című színművét ennek a családnak. Az első ütősképzés Párizsban indult, 1953-ban, majd 1962-ben megszületett az első ütőegyüttes: a Strasbourgi ütősök.
Ezt megelőzően a klasszikus zenészek háttérbe szorították az ütőhangszereseket, akik pusztán hangsúlyozó szerepet kaptak (például üstdobok, cintányérok, dob), majd az ütőhangszeres szakma egyre inkább kolorista szakmává lett, majd harmónia- s végül – a billentyűs hangszerek zenekari megjelenésekor – melódiajátékossá.
A hagyományos hangszerjátékosoknak nyugtázniuk kellett, hogy új hangszínek után kutakodó előadóművészek és zeneszerzők jelentek meg a színen; új játékmódok jelentek meg. Ilyen volt például a Sul ponticello: színes, gazdagon harmonikus hangszíneket előcsaló játék egy vonós hangszer „hídján”.
Az oldalsó befúvású fuvola intenzívebb légzéssel jár, gazdagabb kifejezőkészlettel, valamint új lefogási lehetőségekkel, amelyek több természetellenes harmónia egymásra helyezését teszik lehetővé. Ezeket az új, összetett hangzásokat nevezik „multifóniának”. A fuvola szerepe is változik. Akárcsak az ütőhangszerek, a fuvola is új hangszínek forrásává válik; melódiajátékos szerepén túl a hangszínfestő (kolorista), s időnként még az ütős szerepét is betöltheti.
Új hangszerek jelennek meg a már létező családokból: a fuvolák, klarinétok, oboák stb. családjai különböző regiszterekkel gazdagodnak (basszusfuvola, nagybőgő), amelyek révén e családok újabb szerepeket kaphatnak a hangszerek tömegében.
A „népi” eredetű hangszerek (harmonika, ütőhangszerek, szaxofon) közötti határmezsgye elvékonyodott, és a zeneszerzők birtokba vették ezeket az új hangokat a klasszikus zene hagyománya részére.
A zenei elektronika megjelenése arra indít, hogy új hangokat fedezzünk fel. Gondoljunk csak a 20. század elejének találmányaira és a Martenot-hullámokra (1918), a Thérémine-hullámokra (1919) s a Trautonium-hullámokra (1929). Majd az 50-es években megjelentek az elektronikus zenének szentelt kutatóstúdiók: a Music Research Group (INA-GRM- 1958), a kölni WDR (1951), majd később a karlsruhei Művészeti és Médiaközpont (ZKM, 1989). Franciaországban a zenei elektronika terén legismertebb és legtermékenyebb kortárs zenei stúdió az IRCAM, amelyet 1969-ben Pierre Boulez alapított.
A hivatalos kánonok is feledésbe merültek; a hagyományos zenei formák (szonáta, rondó stb.) átadták helyüket a szimmetria szabadságának.
A hangesemények időbeli elrendezése egyre pontosabbá és kifinomultabbá válik. Az idő bináris vagy ternáris felosztásán túl immár felfedezzük a hetes, kilences – sőt magasabb fokú – felosztást. A gép feltűnése után már egységesíthető az ütemskála, a pulzálás (metronóm), és pontosabban meghatározható az értelmezés sebessége és az idő felbontása.
A 20. század zeneszerzői egyre festőibbé tették darabjaik színterét, így az előadó a kibocsátott hang színészévé lett. A hang instrumentális gesztust ad elő, és a gesztus szemlélteti a hangkibocsátást.
A 60-as és 70-es években a zeneszerzők (John Cage, Jōji Yuasa) a kompozíciós cselekmény részévé tették az előadóművészt. Azáltal, hogy helyet hagy neki a partitúrában, a zeneszerző felelőssé teszi az előadót a tartalomért, s néha még a mű formájáért is (John Cage: Zongoraverseny, Brian Ferneyhough: Kasszandra álomdala szólófuvolára).
Végül a harmóniáról: mindig van egy sor szabályt, amely lehetővé teszi a frekvenciák elrendezését, de a hajdani szabályok letűntek, és minden zeneszerző szabadon létrehozhatja a sajátjait. A hajdani szabályok, amelyeket zeneszerzők nemzedékei alakítottak ki az évszázadok során (néhányan válaszul az előző generációra) abból a célból léteznek, hogy biztosítsák a hangok ismerős szuperpozícióját, hogy a hallgató egy ismert és elismert nyelvet halljon, amely ismerős utakon – de új árnyalatok nyomában – vezeti a fülét.
A lehetőség adott, hogy ismeretlen utakat tárjunk fel, új színeket fedjünk fel, és új ütemeket a hangok között, amelyeket korábban hangszennyezésnek vagy hibáknak tartottunk.
Step 3 - Kiváncsiság és felfedezés
Kompetenciák
A feladat keretében a diákok:
• megismerkednek a kortárs zenével;
• nyitottan kíváncsiskodhatnak.
Anyagok
Speakers, internet access
Přehled modulů
|