Az aktív zenélés, különösen a társas zenélés jóval több élményt képes nyújtani, mint a zenehallgatás önmagában. A köznevelés és a kultúrát közvetítő intézmények, szervezetek, zenei együttesek együttműködése alapvető a zenei nevelés szolgálatában, ezért a koncertpedagógia az ének-zene oktatás része. Ez a szemlélet a befogadói kompetenciák fejlesztését tekinti elsődleges célnak, ennek érdekében kíván érvényes tapasztalatokat és zenei élményeket biztosítani a fiataloknak, különös hangsúlyt helyezve azokra az eszközökre, amelyek egy zenei együttes formációval elérhetők. A program fő célkitűzése a diákok kezdeményezőképességének és vállalkozókészségének fejlesztése vonósnégyes munka által inspirált kreatív produkciókon keresztül. A vonósnégyes, a legreprezentatívabb kamarazene műfaj működésének alapja a csapatmunka. A hangszerek közötti folyamatos párbeszéd, a fontos szólamok előtérbe helyezése, a kísérő hangszerek halkabb játéka a kamarazenélés lényege, mely üzenetnek a zenei kreativitás fejlesztésében fontos szerep jut. A modul két része:
„Kis karmesterek” program
A 8 és 14 év közötti, túlnyomó részt zeneiskolai tanulmányokat nem folytató tanulóknak a vonósnégyessel végzett közös munka során alkalmuk nyílik arra, hogy kis „zenekart”, egy vonós kvartettet vezényeljenek. A program e részének célja a tanulók zenei kreativitásának fejlesztése.
„Lásd, amit hallasz!”
A „Lásd, amit hallasz!” programrész kvartettmuzsika által inspirált zenei produkciókkal fejleszti a kisiskolások kreativitását. Itt a vonósnégyes a zenéhez kapcsolódó művészeti, művészetközvetítő területeken segíti a tanulók vállalkozókészségének fejlődését. A kreativitás szinte minden formáját igényli az a folyamat, melyben a diákok nem csak hallják, hanem elképzelik és látják a kvartett muzsikát és belőle színpadi illetve filmes produkciót készítenek.
A produkció elkészítéséhez a vonósnégyes végigkíséri az alkotás létrejöttét, a tanulókkal olyan területeket járnak be és dolgoznak ki, mint:
- a vonósnégyes repertoárból a performansz témájához alkalmas zene, zenei részlet kiválasztása (karakter, hosszúság), a zene karakterének, jellegének megismer(tet)ése, a zenemű értelmezése
- a történet megírása, forgatókönyv készítése a zene karakterének, mondanivalójának, hosszának és a rendelkezésre álló személyi feltételeknek megfelelően (felnőttek bevonása az esetleges felnőtt szerepekhez)
- casting, helyszín, jelmez, kellékek kiválasztása
- a felvétel- és színpadtechnika és metodikája
- vágás a zenei folyamatoknak megfelelően, montázs, illesztés
- külső megjelenés formálása, szöveges részek (feliratok) kialakítása
- marketing, disszemináció
Přehled modulů
|