Új Zene – kortárs zene – a jelen zenéje – atonális zene…?
Mit jelent ez az egész?
Amikor Újzenéről beszélünk, a 20. és 21. század úgynevezett komolyzenéjének zenei fejlődésére utalunk, amely átmenetet képez a tonalitástól az atonalitás felé, s olyan innovációk felé, mint a dodekafónia, a szerializmus, az aleatorikus zene, a dadaizmus, a hang fogalmának kiterjesztése, beleértve a zajokat, a felhangokat és potenciálisan a mindennapi élet minden hangforrását, a ritmikus komplexitást, a spektralizmust, az archaizálást, az elektronikus zene kialakulását, valamint egy újfajta expresszionizmust.
Az „Új” azonban itt azt is jelenti – különösen az itt megadott összefüggésben –, hogy mindeddig nem hallott, nem sztereotip, érzékeny és nyitott a kapcsolatokra és a hidakra a bennünket körülvevő, tényleges világ felé. Továbbá a feltaláló (itt a tanuló) személyes helyzetéből kiinduló feltalálást, újrafelfedezést is jelent. Így leginkább példák segítségével szemléltethető, mi mindent neveztek már új zenének. Ahhoz azonban, ami új zenévé lesz a megfelelő konstellációban, elsősorban nyitottság és találékonyság szükséges.
Az intuitív zene kifejezés Európában született, s Karlheinz Stockhausen (1928-2007) alkotta meg. Olyan zenét takar, amelynek célja, hogy az előadó belső megtapasztalását hallhatóvá tegye. Stockhausen világosan megkülönbözteti az intuitív zenét az improvizáció fogalmától. Elmondása szerint az improvizáló előadóművész elsődlegesen tapasztalatokon alapuló mintákra támaszkodik, s ezeket hívja elő, amikor zenél. Az intuitív zene esetében azonban Stockhausen azt javasolja, hogy teljesen tekintsünk el a stiláris vagy formai kategorizálástól. John Cage elgondolásával ellentétben nem a véletlen pillanat válik a zenemű tárgyává: Stockhausen az előadói intuíciót egy előadói helyzettel, valamint magával a művel – a verbális utasítással – együtt helyezi egyetlen zeneileg értelmes referenciarendszerbe.
Az intuitív zene a személyes zenei élménye iránti nagyfokú érzékenységet követel meg az előadóművésztől, valamint nagyfokú reakciókészséget a más előadókkal való kölcsönhatás során, s végül az utasítások differenciált értelmezésének készségét.
Karlheinz Stockhausen szöveges zeneműciklusai – From the Seven Days (No. 26, 1968), For Times to Come (No. 33, 1968-1970) – az intuitív zene példái. A szöveges kompozíciók többnyire nagyon kevés, nagyon világos verbális utasításból állnak, amelyek a későbbi zeneértelmezés alapját képezik.
Az Új Zene oktatása
A zene fogalmának kiterjesztése – az „Új zene” befogadásával – kiváló lehetőségeket kínál az ének-zene oktatáshoz, különösen az osztályban való zenéléshez. Mivel a hangképzést már nem a „pontos – hamis” vagy „szép – csúnya” kategóriák szerint, hanem fogalompárok mentén bíráljuk el, mint például: „érdekes – érdektelen” vagy „megfelelő – alkalmatlan”, a tanuló szinte feltétel nélküli és azonnali hozzáférést nyernek a zenéhez. A tanulók azonnal nekifoghatnak, hogy együtt zenéljenek, anélkül, hogy megtanulnának hangszeren játszani, vagy fáradságos munkával elsajátítanák, miként kell dallamot vagy ritmust lejátszani. Ahogy a tanulók az Intuitív Zene elvei szerint kidolgoznak egy darabot, a zene olyan dimenzióira összpontosítanak, amelyeket egyébként alig-alig tapasztalnak meg. Vajon hallgattunk egymásra? Volt a darabunknak felismerhető szerkezete? Sikerült drámai feszültséget teremteni?
Egyrészről Stockhausen szövegei elegendő támpontot nyújtanak egy darab kidolgozásához. E szövegek igen speciális játékszabályokat és szabályokat is magukban foglalnak, amelyek segítségével a csoport megvitathatja és értékelheti a teljesítményét. Másrészről a szövegek nagyfokú szabadságot nyújtanak, például a zenei eszközök megválasztásában vagy a játékosok számában.
A következő három modulszakaszt a kreatív folyamatok különböző fázisain alapuló oktatási egységeknek szánjuk. Együttesen alkotnak összefüggő trilógiát, de önálló egységekként is használhatók.
Přehled modulů
|