Rövid összefoglalás
A hanghoz kapcsolódó fizikai bemelegítés
Források: Emmanuelle Zanfonato, valamint ihlette: Nadia Métivier, Gironde megyei zenepedagógiai tanácsadó.
A fizikai bemelegítést úgy kell kigondolni, hogy kapcsolódjon egy folyamatban lévő történethez vagy projekthez. Ez pantomim vagy testbeszéd útján fejleszti majd a gyerekek fantáziáját, s ezen az úton már kezdettől fogva megközelíthetjük a témánkat.
Időtartam: kb. 5 perc gyakorlatonként
Kor: 6 éves kortól
A kreativitás és a vállalkozó szellem kulcsszavai: Kutatás, képzelet, lelkesedés, csapatmunka, kölcsönhatás a környezettel
Leírás
Koncentráció
Megkérhetjük a gyerekeket, hogy üljenek le körben, és csukják be a szemüket. Ezután mindegyikük mögött keltsünk valamilyen meglepetésszerű hangot (gyűrögessünk nejlont, suttogjunk pár szót, csorgassunk vizet…). Majd kérjünk meg egy gyereket, hogy tegye ugyanezt a többiekkel.
Tükörjáték: alkossanak a gyerekek párokat, s előbb egyikük utánozza a másik mozgását, majd cseréljenek szerepet.
A kórus (vezető–követők): Egy gyerek a többiek előtt sétál, akiknek mindig mögötte kell maradniuk, csoportban. Különböző stílusban gyalogol, amit a többiek a lehető legpontosabban követnek. Azután kérjünk meg egy másik gyereket, hogy vegye át a szerepet.
Különböző távolságok megtétele után, és más-más időzítéssel állítsuk le a gyakorlatot, úgy, hogy többször is kimondjuk a „fotó” szót.
Kompetenciák
A feladat keretében a diákok:
- megtudják, miként kell koncentrálniuk.
Lehorgonyzás
Az IQ Gong lehorgonyzásra vonatkozó technikáit úgy alkalmazhatjuk, hogy megkérjük a gyerekeket, hunyják be a szemüket, s képzeljék például azt, hogy ők egy fa, egy bambusz, amelyet lenget a szél. Gyökerezzenek a földbe: stabilan vessék meg a lábukat, kis terpeszben, s a karjuk lassan lengedezzen (akár az ágak és levelek a szélben). Ebben a helyzetben kígyózzanak, és lengjenek egyik oldalról a másikra, oda-vissza, anélkül, hogy a lábukat megmozdítanák, és összpontosítsanak a talajjal való érintkezési pontokra.
Hasonlóképpen elképzelhetik, hogy ők egy bója a tengeren, vagy hínár a hullámzó vízen, vagy hal… és elsősorban a vízzel való képzeletbeli érintkezési pontokra összpontosítsanak, az anyag sűrűségére.
Kompetenciák
A feladat keretében a diákok:
- megtudják, miként kell stabilan állniuk.
Fedezzük fel az egyensúlyt határait
A Dance Contact technikáit úgy alkalmazhatjuk, hogy megkérjük a gyerekeket, alkossanak párokat, és érjenek össze egymással a legváltozatosabb helyeken (a hátukon, a könyökükkel, a medencéjükkel, a vállukkal, az ujjaikkal, az orrukkal…), és anélkül mozogjanak, hogy elveszítenék a fizikai kontaktust.
Kompetenciák
A feladat keretében a diákok:
- felfedezik az egyensúlyt határait.
Nyújtás
Nyújtózzunk minden irányban, simogassuk a felhőket, toljuk el a falakat.
Változzunk robottá (mechanikus, darabos mozdulatokkal) vagy rongybabává (könnyed, legömbölyített mozdulatokkal).
Változzunk marionettbábuvá, amelyet magasra emelnek, majd engedik összecsuklani…
Változzunk jégszoborrá vagy hóemberré, amely szétolvad a napon (ernyesszük el a végtagjainkat, hogy lassan beleolvadjanak a talajba
Tónus
Lazítsuk el az ízületeket: poroljunk, vagy zuhanyozzunk (nyak-, váll-, térd-, boka-, könyök- és csuklómasszázs …)
Lóbáljuk hevesen a végtagjainkat és a kezünket elöl, oldalt…
Kopogtassuk végig az egész testünket, olyan arckifejezéssel, mint amikor az eső keményebben kopog, majd lágyan…
Arckifejezés és az arc ellazítása
Ásítás, a gége masszírozásával, nyeléssel.
Masszírozzuk a homlokunkat, halántékunkat, arcunkat, arccsontunkat, orrcimpáinkat, ajkainkat, állunkat, nyakunkat, vállunkat, majd kopogtassunk az arcunkon az ujjbegyeinkkel.
Utánozzunk különböző arckifejezéseket más-más izmokkal és ízületekkel: zsugorítsuk és ráncoljuk össze az arcunkat, amennyire csak bírjuk / nyújtsuk ki és puffasszuk fel az arcunkat, amennyire csak bírjuk / düh / undor / csodálkozás / ámuldozás / hatalmas mosoly / ostoba, majd üdvözült arckifejezés / kacsintás / pillogjunk…
Példák arcbemelegítésre
A jelenet mindegyik elemét (lásd alább) kifejezi az arc és a test (hangtalanul). Mindenki kitalál egy történetet, és belemeríti a gyerekeket egy új világba.
Egy kínai gyerek – résnyire szűkült szemek
Kopogtassuk meg a dobot – kopogtassuk az arcunkat
Vágjunk nagy békaképet – duzzadt arc, gülüszemek
Rág a béka – eltúlzott állkapocs-mozdulatok
Gusztustalanság – undorodó tekintet
És a kínai gyerek – arcráncolás
Duzzogni kezdünk – ajakbiggyesztés
Jé, itt egy kolibri – Ó! – a szánkkal
Ez maga a paradicsom – üdvözült tekintet
Minő öröm – fülig érő mosoly
Minő öröm – fülig érő mosoly
Felhúzott szemöldökkel – emeljük fel a szemöldökünket
Kacsintgassunk – előbb az egyik, majd a másik szemünkkel, azután együtt…
Különböző távolságok megtétele után, és más-más időzítéssel állítsuk le a gyakorlatot, úgy, hogy többször is kimondjuk a „fotó” szót.
Példa fizikai bemelegítésre
- Sétáljunk a teremben, de ne körbe-körbe; az utasítások mindig 2 fő részére szóljanak: változtassunk a dinamikán (lassú, közepes, gyors), a szándékokon, és keljünk át különböző tájakon (pl. sáros talajon; parázson; rugózó felületen; sílécen; folyókon; akadályokat megmászva; alacsonyan belógó, kusza ágak közt; fatörzsek közt kanyarogva…), és ennek megfelelően mozogjunk.
- Mozogjunk körbe-körbe, és teljesen töltsük ki a tereket különböző hangokkal, a különböző tevékenységeknek megfelelően (pl. egy sor akadályon átkapaszkodva, glissandi úszás közben, dallam a forró homokon, szembejövő állatok „sziával” köszöntése különböző nyelveken…)
- Különböző távolságok megtétele után, és más-más időzítéssel állítsuk le a gyakorlatot, úgy, hogy többször is kimondjuk a „fotó” szót.
Hallgassuk meg a testet
Járjunk végig egy láthatatlan kötélen, mint egy kötéltáncos, végig összpontosítsunk, úgy, hogy magukkal ragadnak a hangok.
Képzelet és fizikai bemelegítés
Egy rövid történet alapján sok apró gyakorlatot levezényelhetünk, amelyekkel a test felőli tudatosságot mozdítjuk elő.
A gyerekek képzeletük révén élményeket élhetnek át, és kapcsolatba kerülhetnek a természeti világgal.
Példa:
Szövegek a videóból
Azt álmodom, hogy a strandon vagyok, és elmesélem azoknak, akik még nem tudják, milyen a strand.
Megérkeztem a strandra, és leveszem a szandálomat.
Elkezdek járni a homokban.
Süt a nap, és a homok nagyon forró. Égeti a talpamat, úgyhogy átugrok a vízbe. A víz hűvös.
A homok túl forró, a víz meg túl hideg.
Egyre beljebb lépdelek a vízbe, és egyre vizesebb leszek.
A nap süt, s én csak úgy szívom magamba a fényét.
Ezután a szél az egyik irányból fúj, majd irányt vált, és másfelől fúj.
Átáztat a fény, és megosztjuk egymással az élményt (megfogjuk egymás kezét).
És most itt az idő, hogy megcsodáljam a tájat!
Kompetenciák
Mindegyik gyakorlat egy adott kompetenciát alakít ki, lásd az egyes gyakorlatokat.
A feladat keretében a diákok:
- megtudják, miként kell összpontosítani;
- megtudják, miként gyökerezzenek a földbe;
- felfedezik az egyensúly határait;
- testükkel kifejezik magukat.
anyagok
Nem szükséges.
Přehled modulů
|